Nagyon ingatag.. az a fénysugár.
olyan sok emberrel találkozom itt, otthonról. és mindenkinek ugyanazt látom a szemében. nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi az, de valami szomorú csillogás. Erre te azt mondanád, hogy csak belelátom mindenkiébe a saját érzéseimet.
A tegnapi pincér fiú azt mondta, hogy finom a paradicsom leves de nem olyan, mint amit az anyukája készít, olyan nyálasan hangzik ez meg idétlenül de közben meg.. igen. nem olyan hanem más és idegen és ami idegen az nem mindig jó.
Minden szó kicsit átértékelődik. Mit jelent az, hogy otthon, mit jelent az, hogy boldogság. Sosem voltam még ilyen boldogtalan azt hiszem még akkor sem mikor elhagytalak.
- triste ezt a szót szúrtam ki másodjára Abaka kopott szótárában - triste - avagy boldogtalan. olyan szépen cseng ez a szomorú szó.
Ricsi ma azt mondta, hogy nagyon szereti azt, hogy nem kell kimondania valamit ahhoz hogy értsem. Rádőltem a vállára és könnyes lett a szemem. Aztán átszaladtunk a zebrán és láttunk egy piros buszos óriás garázst, olyan volt mint egy buszraktár. Elmentünk egy szép kicsi étterem mellett és Ricsi azt mondta, hogy mennyire szeretne ide eljönni egyszer a szüleivel. Beülni és enni egy jót, anélkül hogy a pénzt kellene számolgatni.
Viszont legalább ma nem úgy sétáltam London ódon városában, hogy azt gondoltam volna, hogy én már soha többé nem leszek boldog. Ez egy folyamat, gyógyulás meg elszakadás meg elengedés. A legfájdalmasabb a legfájdalmasabbak közül. És nem nem tudok most boldog lenni de talán ez is rendben van. Talán. És lehet, hogy idővel jobb lesz de lehet, hogy csak akkor ha otthon leszek. Bárhol is legyen az. Nem tudom miért van ez ennyire mélyen bennem ennyire kiírthatatlanul de lehet, hogy most ezt muszáj megélni. Aztán ha elmúlt majd az is lehet, hogy acélosabb leszek.
Csak olyan piszkosul tud fájni, hogy nem tudom megosztani veletek a szépségeket amiket látok. Vagy, hogy nem lehet megfogni a kezeteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése