az égbolt zár

Nem tudunk önmagunkról semmit. Sok mindent gondoltam, sok mindenről, de mindig egy x. változat lesz. Nem tudom mióta tart, kb 3 hete, hogy külön utakon járunk. Eleinte még tükörbenézni is furcsa volt, valami eltűnt, valami lehullott rólam. Mintha eddig négy szemmel néztem volna a világot, és most csak ebben a kettőben kellene megbíznom. A zokogás elmaradt, maradt a csendes belenyugvás meg az álmok. A fakó bűntudat, aztán rögtön utána az, hogy én nem követtem el hibát. A villamoson nehéz volt, és nehéz lesz még sokszor tudom. De talán most először türelmes vagyok magammal, és nem akarok kapkodni. Mindenben ott vagy. Ez természetes. Minden zenében, minden levélpapírban, minden ceruzában..sosem szerettem még ennyire, így. Nem tudom, hogy fogok-e még valaha. Távolodsz és minél messzebb kerülsz én annyival szabadabb és könnyebb leszek. Hamarosan 13.-a a mi ünnepnapunk, amikor mindig valami kis csoda történik. Ez lesz az első 13.-a nélküled. az első. nélküled. talán a csoda is elmarad

2012.04.12.