elemérnek, csak ajánlva

napok óta itt lebegsz a a mellkasomon, mint egy vihar előtti szívritmuszavar, egy feladat amit mindig halogatsz de egyszer muszáj letudni.

régen azt írtad, hogy a mi mesénk nem érhet véget. mindent elolvastam. amik eddig csak kísértettek, az összes szellemet kiengedtem a szekrényből. voltak idők, mikor csodálkoztam, hogy nem tudok sírni miattad, hogy mindenre emlékszem de nem jön mellé érzés. emlékeztem arra is hogyan tartod a poharat és hogyan ráncolod a homlokod és mégsem éreztem azt, hogy szomorú lennék. megfordultak a dolgok. de most sem fájdalom ez, inkább meglepettség, hogy valaki ennyire tudott engem szeretni.  ilyen megkérdőjelezhetetlenül, pedig pont ez volt a baj mindig, hogy nem hittem neked. sokszor mást tettél és mást mondtál, emlékszem mennyire nyomasztott a nagy barna télikabátod, ha eszembe jut még most is. mennyiszer lett könnyes a szememtől az a szörnyű érdes kemény kabát. sosem tudtam nyugodt lenni melletted, de téged még a nyugalomnál is jobban szerettelek, csak úgy mint te engem. "ez rajtunk kívül álló, ami annyit jelent hogy elpusztíthatatlan" megszépítem a régi dolgainkat. lemosom az arcod, betakarlak és kiküldelek az ajtómon. nem sírok nem szomorkodom. egyedül vagyok a nagy csendes szobámban. teljesen egyedül, és tudom hogy így kell lennie. gyógyulófélben vagyok Bakci átlát rajtam, olyan vagyok neki mint egy egyszerű kifestőkönyv.

eljött ez a fázis, hogy hálát érezzek. persze e mellett felmerül bennem a gondolat, hogy fog-e még valaha engem így szeretni bárki is? találni fogok valakit aki inspirál? mostanában nem találkozom érdekes emberekkel. a legtöbb ember egyforma, felszínes, unalmas. marci azt mondja, hogy nincs is olyan hogy szerelem:) ádi meg racionális akar maradni.

unom, hogy én meg ilyen szentimentális vagyok. unom és tudom, hogy valahol még undorodom is ettől. és mégsem tudom lenyúzni a bőrömet.

nem bánt, hogy neked van valakid, és nekem senkim sincsen. mert mostmár elhiszem amiket írtál. most már értem az összes leveled.

éjszaka lázasan ébredtem, most annyira fáj a torkom hogy alig bírok lélegezni - valamit nem mondtál ki amit akartál.

pedig talán még többet is.

szóval most ilyenek vannak,  Jimi énekelte régen, hogy a homokvárakat végül elmossa a tenger.

nem érzek sokmindent, leginkább csak

ürességet.

2012.09.27