ma sem mentettem meg a világot

Juliska néni mióta él, nevet. Nevetve nézi a tv-t, nevetve üldögél a lócán a nyárihonyhában, nevetve megy áldozni a templomba és nevetve jár a temetőkben. Ha sok ember között van, valaki mindig kötelesnek érzi magát hogy belékaroljon. Pedig Juliska néni nem rokkant, nem fáj a dereka, és nem kell neki segítség. Ő csak nevet, mélyről jövő, gyönygyöző kacajjal teríti be hálószobáink szürkére festett falainak minden apró szegletét. Kislány korában ragadós nevetése volt, mindenki szerette, mert még a legreményvesztettebb emberek arcára is kiült egy csodálattal teli mosoly ha meglátták a kis Juliskát. Azóta megöregedett, az évek telnek de Ő nem változik, mi változunk. Irigyek vagyunk, mert nem merjük elengedni Juliska néni karját, csak értetlenül kapaszkodunk belé.

2012.05.04